Egy apró fénysugár keltet fel a borzalmas álmomból. Egy új nap egy új érzéssel. Remény de rég vártalak már. Amint kinyitottam a szemem a fiúk szuszogó arcával találkoztam. Kedves tőlük hogy egész éjszaka mellettem voltak. Óvatosan le fejtetem magamról JB és Márk karját hogy aztán egy hang nélkül keljek ki mellölük. Amint sikerült becsuknom az ajtót a mosdóba mentem és el végeztem a minden napi rutinokat. Ki mentem a konyhába és meglepődve konstatáltam hogy még csak hajnali 3 óra. És mivel nem volt kedvem vissza feküdni hozzá láttam a fiúk regeijének. Azt hiszem ennyivel tartozom nekik ha már be fogadtak engem ide. Szorgosan dolgoztam a reggelin miközben azon gondolkodtam hogy ez alatt a pár napalat rengeteg dolgot tetem ami félre érthető velem kapcsolatban. A düh kirohanásom azon a fogadásom és az hogy majdnem lefeküdtem Jiminnel ez az egész azt hiszem szajhának állított be. Pedig nem vagyok az . Csak túl sokat csalódtam már az életben és az az Elen aki igazán vagyok akinek a gondolatait halljátok el bújt és egy másik énem tört a felszínre hogy védelmezze az igazi valómat. Igen így történt. Nagyon nehéz életem volt. Kiderült hogy a szüleim csak a bátyám Jungkookot akarták és engem nem , azért vált szét a családom mert én léteztem. Aztán pedig az a fiú akit teljes szívből szeretek más lányt szeret. Aztán az is és igen meg osztok egy kis részletet a múltamból megerőszakoltak alig 12 évesen.
~Vissza emlékezés~
Az iskolából haza felé mentem. Minden olyan nyirkos volt. és csúszós. Bár tél révén mit is vártunk. Egyedül sétáltam a haza. A barátnőimet már rég el hagytam. Én laktam a legmesszebb a csapatból. Minden rendben volt addig míg egy szűk sikátorhoz nem értem. Minden félelmetes volt és fura hangokat hallottam. Féltem, rettenetesen féltem . Gyerek voltam még alig 12 éves én még az egészre nem voltam felkészülve. Egy kar megragadott és a sikátor falának nyomott annak a férfinak az ajka az enyémhez ért és be akart törni a nyelvével. Én próbáltam tényleg próbáltam menekülni kiutat találni. Ütöttem, rugdostam de semmi haszna nem volt. Keze le vándorolt a szoknyámhoz és szét feszítette a lábam azonnal belém hatolt. Rettenetes érzésvolt. Sikolthattam volna de már nem volt elég erőm hozzá ö csak mozgott bennem míg én sírtam és halkan segítségért szóltam. De senki sem jött. Éreztem hogy valami belém lüktet és az a férfi egy morranással belém élvezett. Majd ott hagyott egyedül. Kis idő múlva képes voltam felállni és haza sétálni. Bár lassan ment de haza értem. Amikor anya meg látót félelmet láttam az arcán. Leültetett és mindent elmeséltem neki. Miután mindent tudott felhívta a rendőrséget akik gyorsan meg is találták az élkövetőt. Megígérték nekem hogy soha egyetlen kislányt sem fog bántani többet az az ember. Egy kicsit megnyugodtam hogy többé már egy lány sem mehet ezen keresztül mint én és boldog voltam.
~Viasza emlékezés vége~
Az emlék hatására újra folyni kezdtek a könnyeim. Még mindig fájt amit velem tett így 7 év távlatából is. Éreztem hogy két kar fonódik a derekamra és meg ölel. megfordultam és a ködfátylak mögül is fel ismertem Márk kedves arcát hozzá bújtam és ö szorosabban tartót.
-Jimin miatt sírsz?- csak megráztam a fejem hogy nem -Akkor? Elmeséled nekem? - erre már bólogattam. mindent el mondtam neki tudtam hogy benne megbízhatok. Láttam a megdöbbent arcát. Erre még ö sem számított.
-Emiatt nem mutatod meg milyen is vagy igazán? hmm?
-Igen. Azóta a nap óta táncolok és zárom magamba az érzéseim. Készíttetem egy álcát ami megvéd és oltalmaz ezért vagyok olyan amilyen. Ha az akkor nem történik meg akkor én még mindig ugyan az a naiv és törékeny Elen lenék aki voltam anno.
-Nem lesz semmi baj majd mi megvédünk rendben?
-Köszönöm. -csak ennyit tudtam kimondani jól eset hogy valaki vigyáz rám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése